Hollandia - Oroszország
Nehén lesz felülmúlni az eddig látott két negyeddöntőt a holland és az orosz csapatnak. Ma egyértelműen egy kiegyenlitett csatát várok és majd csak a hosszabbitás vagy a 11-esek döntenek. Az oroszok egyértelműen javuló tendenciát mutatnak: az 1. meccsüket elvesztették, a 2-at 1 góllal mig a 3-at már 2 góllal nyerték meg, ma ezt nem fogják folytatni, mert a Hollandok egész végig stabil teljesitményt nyujtottak. A Hollandoknak ezzel a stabil teljesitménnyel vigyázni kell, mert a Portugál, és tegnap a Horvát csapat is kiesett, pedig a csoportkörben nagyon magabiztosnak tűntek.
Kiegyenlitett csatát várhatunk ez edzők miatt is, mert Hiddink, mint tudjuk Holland és tetőtöl talpig ismeri az ellenfelet,van Basten pedig Hiddinket ismeri!!
Az első félidőben csak tapogatózni fognak a csapatok, ugyanis egy negyeddöntőben m.r semmit sem szabad elkapkodni. Esetleg egy-két nagyobb holland rohamot várhatunk, de az oroszok szervezett középpályája és védelme visszaveri azokat, ezért az első félidőben lehet, hogy még gól sem esik. A 2. játékrészben már itt is ott is lesznek nagyobb helyzetek, de a csapatok döntetlennel vonulnak, majd a hosszabbitásra!!:) (mondjuk mással mivel):)
Tippem: Döntetlen
Fogadóiroda: Bwin
x (1X2) @ 3.85
Elemzést irta: tibi181818
magyar
romana