Spain - Russia

Spanyolország (4. a világranglistán) válogatottja van a legjobb fprmában a kontinens csapatai közül, legalábbis, ha az eredményeket nézzük, akkor biztosan. 16! mérkőzés óta veretlenek és ebből is csak két döntetlen csúszott be nekik, utóljára még 2006 novemberében Romániától kaptak ki 0-1-re. Sokan az Eb egyik esélyesének tartják, és azt mondják most már végre tényleg kellene valami maradandót alkotniuk. A spanyoloktól joggal várhatjuk el a gólgyártást, mivel két bombaformában levő támadóval rendelkeznek, Davi Villa-val a valencia és Fernando Torres-el a Liverpool kitünőségeivel, ők eddig ketten, 28 gólt rúgtak a válogatottban. Ellenfelük Oroszország (24. a világranglistán) lesz, amely válogatott az utolsó meccsén Andorrában csak egy minimális 1-0ás győzelemmel tudta kiharcolni az EB résztvételt. A felkészülési meccseik viszonylag jól sikerültek, de márciusban becsúszott egy csúfos 0-3-as vereség Romániában, azóta viszont megverték Kazahsztánt 6-0, Szerbiát 2-1, míg Litvániát 4-1 arányban. Nem mehetünk el szó nélkül egyik klub csapatuk mellet sem, mely UEFA kupa győzelmével Zenit Szentpétervár is nagy lökést adhat a nemzeti válogatottnak, melyben 6 zenit játékos is befért. Az oroszoknak azonban nem a spanyolok ellen, hanem sokkal inkább a svédek és a címvédő görögök ellen kell megszerezniük azt a pontmennyiséget, mellyel kvalifikálhatják magukat az egyeneskieséses szakaszra. Szoros spanyol győzelmet várok.

fogadóiroda: 10bet

1 (1X2) @ 1.714
Elemzést irta: titti7

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 17:39 Megjegyzés (0)

Netherlands - Italy

Hollandia - Olaszország.
Eddig nagyon nem jöttek be a 2.5 gól fölötti tippjeim, itt az ideje, hogy egy meccsen legalább 3 találat essen. Ez a meccs tökéletesen megfelelne neki, hiszen olyan támadók vannak például a holland oldalon, mint Nistelrooy, Kuyt, középről Van der Vaart (remélem nem lesz szürke, mint manapság), vagy Sneijder a lövőerejével. A padon (bár lehet kezdenek) Huntelaar, Boulahrouz, vagy csak Van Persie-t ne is említsem.
Az olasz oldalról Toni, Di Natale (padon Piero, Cassano). Az olaszok a mostani hírek szerint (16:21) 4-3-2-1-es felállásba fognak “aktívan” védekezni. Ellenben a hollandok megtörik őket, legalább kétszer, s azért remélem a “digók” is összemaszatolnak egy gólt, bár Pippo nincs itt az EB-n.
Odds: sportingbet 2.5 gól felett

2 (Alatt/Fölött) @ 2.625
Elemzést irta: Sacreston

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 17:23 Megjegyzés (0)

Romania - France

Románia - Franciaország.
Mikor Romániát a “halálcsoportba” sorsolták, kijelentettem ország-világ előtt, hogy továbbjutnak a csoportjukból.
E két ország utoljára 2002-ben barátságos meccsen Franciaországban találkozott. Itt 2-1-es gall győzelem született, de mennyire más egy “vérre” menő csata. Egymás ellen e mecsen kívül még két találkozóról tudok, akkor is két francia győzelem született.
Mindezek ellenére tartom magam eredeti megérzésemhez, de ahhoz, hogy innen a románok továbbjussanak legalább egy döntetlen kell.
Odds: sportingbet

1x (1X2) @ 2
Elemzést irta: Sacreston

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 17:15 Megjegyzés (0)

Romania - France

Megkezdődnek a meccsek az Európa Bajnokság úgynevezett “halálcsoportjában” is. Az előzetesen mindenki által a csoport utolsó helyére taksált Románia a vb 2. franciákkal kezdi meg szereplését. Mindenek előtt szerintem nagy hiba lenne lebecsülni a románokat a csoport bármely másik csapatának, hiszen már a selejtezők során is figyelemre méltó eredményeket értek el. A selejtezőkben is a hollandokkal voltak egy csoportban úgy mint most az EB-n is és 1 győzelem és 1 döntetlen volt ellenük a mérlegük.
Na de lássuk a mai meccset: a mai találkozón óvatos játékot várok mindkét csapat részéről, nem fognak mindjárt az elején egymásra rontani, az első félidőben kiegyenlített biztonsági játékot várok mind a két féltől jól megszervezett védekezéssel. Tippem az első félidőre 0-0, már azért is mert állítólag a franciák a Benzema, anelka kettőssel kezdenek, akik még nem igazán játszottak együtt, kell egy kis idő, hogy belelendüljenek, összeszokjanak. Igaz, hogy én szívem szerint az Henry, Trezeguet (tudom, hogy nincs a keretben sem)kettőst kezdetném de ez legyen Domenech mester baja.

x (Félidő) @ 2.05
Elemzést irta: Hud

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 17:15 Megjegyzés (0)

Buffon - csapatkapitány

Roberto Donadoni kinevezte a Juventus kapusát, Gianluigi Buffon-t csapatkapitányként a ma esti meccsre, a sérült Fabio Cannavaro helyett.

Buffon elmondta, hogy nem az első alkalom amikor ebben a megtiszteltetésben részesül, de nagyon örvend annak, hogy az edző őt választotta erre a feladatra.

Kategória: Euro 2008 hírek | milan @ 2008 június 9 - 16:42 Megjegyzés (0)

Romania - France

Félidő: X
Iroda: Expekt

Egyik csapatot sem szeretem történelmi okokból, ebből kifolyólag azért szurkolok, hogy minél több legyen a sértült. :D

Viccet félretéve a franciáknak jobb csapatuk van szerintem, erős védelem jó kapussal. Középpálya is kiemelkedő, azonban a portugálokénál nem jobb szerintem. Csatársorban kiemelkedő az együttes, elég Benzema vagy Henry nevét említeni.
A román iskola a szervezettségre és fizikumra épül, elfáradni biztos nem fognak. Az első félidőben főleg nem. 3 játékos: Contra, Chivu, Mutu képes jobb teljesítményre, de ez kevés lesz szerintem.

A félidő erőjátékot és szoros csatát fog hozni szerintem, döntetlen eredménnyel.

(15:31-kor kükldöm be ezt az elemzést.)

x (Félidő vagy végeredmény) @ 2.05
Elemzést irta: joco88

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 16:31 Megjegyzés (0)

Romania - France

Románia a 12. a világranglistán. Úgy hiszem győzelemre fognak játszani már az elejétől, mert igazából nekik mindegy melyik nagyot kapják el, de az eredményes szerepléshez hozzá tartozik egy győzelem, még ha ilyen erős csoportba is kerültek. Selejtezőkről csoportelsőként jutottak ki, 9 győzelem 2 döntetlen 1 vereség. Óvatosságra int a Hollandokkal játszott meccseik, akiket otthon megvertek míg idegenben 0-0-t játszottak. Játékos állománya közepesnek mondható amiből Chivu és Mutu emelkedik ki.
Franciaország a világranglista 7. helyezettjeként a meccs esélyesének számít. Talán még a sorsolás is kedvezett nekik az első mérkőzés a csoport leggyengébb csapata, Románia lesz, persze így is nehéz meccs elé néznek. A selejtezőkön nem mutattak kiegyensúlyozott eredményt. Míg az olaszokat otthon verték és idegenben döntetlen értek el, addig a skótoktól oda-vissza kikaptak. Érdekesség, hogy így valamennyire az olaszoknak köszönhetik kijutásukat, akik az utolsó körben nyertek Skóciában. A keret nagyon erős, amit az jellemez jól, hogy nem fért be a csapatba Mexes, Trezeguet, Cissé, stb. Kiváló játékosok állnak Domenech rendelkezésére, akkor is, ha esetleg Vieria, Henry nem is tud kezdeni a mérkőzésen.
Régebbi mérkőzéseiken is a franciák örülhettek, ezt várom most is a mérkőzés után.
1994.10.08. Eb-selejtező, St. Etienne, Franciaország-Románia 0-0
1995.10.11. Eb-selejtező, Bukarest, Románia-Franciaország 1-3
1996.06.10. Eb, Newcastle, Franciaország-Románia 1-0
2002.02.13. Barátságos, Párizs, Franciaország-Románia 2-1

Fogadóiroda: Expekt

2 (1X2) @ 1.83
Elemzést irta: nkornel

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 16:12 Megjegyzés (2)

Netherlands - Italy

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez

A halálcsoport második mérkőzése sem kevésbé problémás, mint az első. Valószínű nagyon óvatosan kezdenek a felek, mert egy sikertelen bemutatkozás után – ebben a csoportban – kevés esély van a javításra. Ez a mérkőzés sem ígérkezik gólgazdagnak, az olaszok egyébként sem szokták agyonvágni ellenfeleiket, a holland csapat meg különösen nem alkalmas erre. A két csapat helyzete, annyiban egyszerűbb, hogy ők már fogják tudni az előző mérkőzés eredményét, így bizonyos fokig ahhoz igazítva játszhatnak. Valószínű nem egymás ellen akarják eldönteni a továbbjutás kérdését, de 1-1 gólra jók lehetnek.

Fogadóiroda: Sportingbet

1 (Gólt lő/Nem lő gólt/Mindkét csapat gólt szerez) @ 2.1
Elemzést irta: Micuka

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 15:50 Megjegyzés (0)

Romania - France

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez

Egy meccs, amelyen szinte mindenki biztosra veszi a franciák győzelmét és szinte mindenki biztosra veszi, hogy kevés gól lesz. Ez az előzmények ismeretében nem is meglepő, hiszen a franciák az előkészületi mérkőzéseken – kis túlzással - csak véletlenül rúgtak gólt, viszont nem is nagyon kaptak. A védelem nagyon erősnek tűnik, a középpályás sor is megfelelő, a góllövés hatékonyságán kellene javítani. Ebből a szempontból nem lazsálhatnak el egyetlen meccset sem, támadniuk kell, ami előbb-utóbb gólhoz fog vezetni.
A románokat szinte mindenki előre lesajnálja a csoportban, egyértelmű vélekedés szerint a másik három csapat közül kerül ki a két továbbjutó. Pedig a románoknak is egy elég masszív csapatot sikerült felépíteniük, a selejtezőkben a hollandokat megelőzve lettek csoportelsők és ehhez jópár gólra volt szükségük. A 12 meccsen szám szerint 26-szor zörgették meg az ellenfelek hálóját, ami nem rossz teljesítmény.
Összegezve a dolgokat, és hozzávéve, hogy az EB első 4 meccsén mindig csak az egyik csapat rúgott gólt (ez nem lehet így mindig), véleményem szerint a román francia találkozón mindkét csapat be fog találni, szám szerint az 1-1-et sem tartom kizártnak.

Fogadóiroda: Sportingbet

1 (Gólt lő/Nem lő gólt/Mindkét csapat gólt szerez) @ 2.2
Elemzést irta: Micuka

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 15:49 Megjegyzés (0)

Romania - France

Ebben a meccsben bármi benne lehet, és elég nehéz is rá valami konkrét tippet írni. A románok magabiztosan jutottak ki a csoportjukból, míg a franciák kicsit megizzadtak a skótok miatt. Pillanatnyi forma alapján nálam a meccs esélyese Románia, mivel a franciák nem túl meggyőző produkcióval hangoltak az EBre. Ebből kifolyólag a románokat képesnek tartom ma a pontszerzésre(&a győzelemre is) a franciák ellen, mivel a franciák a nyitó meccseiken nem szerepelnek túl meggyőzően&a románokat mindenki leírja….

Tipp:ROU-FR 1*:0 handicapp H
Fogadóiroda: unibet

1 (Handicap) @ 2.02
Elemzést irta: toliga1986

Kategória: Elemzések | elemzok @ 2008 június 9 - 15:25 Megjegyzés (0)

« Korábbi bejegyzésekÚjabb bejegyzések »